A tegnap reggel után már levetettem a gondolatokat, de a mai után egyenest bizsereg az ujjbegyem a témáért.
Az az ujjbegyem, amelyiken eszelős hülye módjára sikerült úgy levágni rövidre a körmömet, hogy
- úgy nézek ki vele, mint egy rózsaszínre lakkozott körmű óvodás
- illetve úgy érzem, mintha az ujjam végeit is megkurtítottam volna. Folyton folyvást ellenőrzöm, hogy a helyén van-e minden és egyszerűen nem értem, hogy lehet rövid körömmel lenni a világban.
Akartam figyelni, de nem ment. A téma a vizelet és a köpetek voltak. Haláli. Erről firkálni fél napokat - agyam eldobom. Ültem a széken, amin csak nem bírtam megmaradni egy helyben, hol fel, hol lecsúszkáltam, hol a párna esett ki alólam, hol lenéztem, hol fel és taperoltam a tapistelefont. Fészbuk, viber, citatum, tök mindegy, csak történjen már valami. Nem átalkodtam idézeteket posztolni és olvasgatni, chatelni sem, és közben folyton az elveszettnek vélt ujjbegyeimet kerestem.
Az agyam közben járt-kelt, gondolatok cikáztak a fejemben és azon kívül és még őszintén szólva elismerést is vártam volna azért, hogy amellett, hogy príma órai jegyzetet produkáltam firkák nélkül, ezzel egy időben képes voltam a telefonomon baszakodni is. Az oktató ugyan nem szólt, de biztos nem volt pozitív véleménnyel a ténykedésem kapcsán - ezért elnézést is kérek. Van, hogy olyan vagyok, mint a kisangyal, és van, hogy Lucifer menyasszonyán is túlteszek: nekem is lehetnek szar napjaim.
Lesznek is és voltak is.
Anno a gimiben is így ment ez.
Bizonyos napokon az órai vázlatom a címen kívül nem tartalmazott egyebet, mint dizájnos feliratokat, kisebb-nagyobb ábrákat és mindig az aktuális vonzalom tárgyának hirdetését.
Manchester United, Beckham és van Nistelrooy rendszeresen felbukkantak a margón, és a tankönyvben is. Töri iránti elhivatott utálatomat példázandó, hogy mióta az érettségi lement (8 éve - te jó ég) a könyv a legádázabb szekrény legalsó fickába van beokádva és maximum azért venném elő, hogy a rajzaimat megnézegessem benne.
De hol van az én rosszaságom az akkori rosszakétól, depláne a maiaktól?
Ma egy tizenévest már lecseszni sem lehet, nemhogy tiltani neki bármit, befenyeget az ombudsmannal - vagy a három és félméteres apjával - a pedagógus meg örülhet, ha nem rúgják ki.
Nálunk a tanár még számított, szerettük, vagy utáltuk, de volt. Ma a fiatalság otthon is csak azt hallja, hogy a szemét oktató, mert az pofára osztályoz... És természetes, hogy természetes neki, hogy ezt ő is közölheti bárhol bárkivel, mert "szólásszabadság van".
Akkor volt fegyelem - bizonyos szintig - és voltak szokások. Ma csak dili az állandó, meg a cigaretta, amit a menő kör úgy szív az iskola kapujában, mintha muszáj lenne.
Kötelező tartozék. Ha nem szívod, számíts a kiközösítésre, mert gyáva vagy és lúzer, mehetsz az informatikusok közé, még ha annyi közöd sincs a komputerhez, mint ökörbékának a ceruzafaragóhoz.
Aki tavaly év végén lúzer volt, idén is az lesz, aki a menők közé kapott behívót, idén még menőbb lesz, mint tavaly.
Akinek nagy mellei voltak, idén még nagyobbak lettek, a kis mellűeknek pedig nyáron talán az a kevés is elfogyott.
Ha voltál nyaralni, úgyis túllicitálnak; ha nem voltál, húzhatsz is félre. Megy a versengés, megy a nagyszerűsködés, és már nem a tolltartó adja meg a nagyság fokát, hanem a nyáron dobott pasik száma.
Az, hogy ki hányszor rúgott be, olyan lényeges, mint az, hogy valaki mennyire tesz az egész iskolára...
Szóljon már nekik valaki, hogy nagyon rossz felé haladnak.
Én egy-egy ilyen órát végigfirkáló akcióm után otthon kitéptem az ominózus lapokat és újraírtam a jegyzetet könyvből - nem az internetről. Vigyáztam a könyveimre, professzionális módon kötöttük be őket minden augusztus utolsó hetén, ritkább esetben augusztus 31-én délután, amikor már heves szidást kellett elviselnem a lusta fejem miatt, hogy nekem ezt is utolsó pillanatra kellett hagyni.
