Még nem is ütött éjfélt az óra, egész pontosan az internetes rádió szpíkerje még nem jutott el a három-kettő-egyig, mikor nekem már azon kattogott az agyam, hogy mit kéne idén mást vagy másként vagy máskor csinálni...
Az tuti biztos volt, hogy le akarom tenni a mentőápolói szakvizsgámat, még ha jelen pillanatban ez a rémálmaim netovábbja is. Mármint nem a sikeres vizsga, hanem épp a bukta. Soha nem buktam meg efféle vizsgán, így nem is szándékozom a 2014-es évet ezzel koronázni. Tehát tetszenek vagy sem az atóniás vérzés és társai kifejezések; neki kell ülnöm és tanulnom kell. Eldöntöttem, hogy naponta egy órát minimum rászánok a dologra, és szépen elkezdem kidolgozni a témaköröket. S igaz ugyan, hogy ezt rég csinálni kéne az oktatónk szerint, aki azt mondta, hogy ott a könyv, csak tanulnunk kell - én meg erre annyit tudok mondani, hogy nem levelezőre járok és bizony ahhoz, hogy három év anyagát egy alatt sajátítsam el nyolcórás gyakszák és fizikai terhelés mellett; kéne némi nem ű segítség. Arról nem beszélve, hogy a Crohnom és a minimális vasszintem sem fokozza az elmém ruganyosságát...
Ha már Crohn, attól sem ártana megszabadulni... Engem nem különösebben érdekel, hogy pszichoterápia, jóga vagy épp infúzió kergeti el a pocakgebaszt, de tutti, hogy nincs igényem rá. Itt állok az új kezelés küszöbén, lévén, hogy a régibe majdnem sikeresen belemurdáltam; és azon kattogok, hogy képes leszek-e magamba szúrni a tűt, vagy sétálhatok be kéthetente a kedvenc nővéreimhez egy kis böködésre...
Nagyon, de nagyon kezd igényem lenni a mozgásra, de jelen vasértékkel arról is le vagyok kapcsolva. Egész pontosan szabad, de ha nekiállok futkozni vagy ugrabugrálni, illetve kicsit megemelkedik a pulzusom, félő, hogy a szívem unja meg a játékot. Bele sem merek gondolni, hogy ilyen logika alapján, még mitől tilthatnának el :D
Zsongani akarok itt is, írni és írni és írni... Indulni szeretnék a Bloggerina 2014-en. És nyerni sem lenne rossz!
Adminisztrátor lettem az új Aikidós oldalon is, oda is írogatok és a legújabb terv az, hogy elolvasom a Drágámnak beszerzett aikídós, szamurájos, harctechnikás és önvédelmes könyveit, majd azokról is írom a kritikákat és az ajánlókat...
A polcon ott sorakoznak az újabbnál-újabb kötetek, és azokhoz sincs időm nekifogni. Egyedül Tominak nem bírtam ellenállni... De nem is csoda:
Hetek óta zajlik az én másodblogom pisztergálása, mely még azért nem készült el, mert egyszerűen nincs időm és szuflám többre... De, jövök! Csinálni fogok mindent, amit itt leírtam és attól tartok, még többet is.Cirka öt percig tett-vett, matatott, pakolt, rendezkedett az asztalon, amin nem volt semmi. Halálosan komoly, elmélyült ábrázattal igazgatta a semmit. Aztán egyszer csak kész lett, és visszafeküdt aludni. […] Reggel kérdeztem Marcit, mi volt ez? Teljes természetességgel felelte: ne mondjam el senkinek, de gátat kellett építenie a kis krokodiloknak, nehogy elvigye őket az ár. Öt percig röhögtünk. Öt percig röhögött a csapat is a reggelinél, amikor elmeséltem. Marci is velünk nevetett, pontosan tudta, hogy el fogom mondani.
Velem lesztek?
