Na persze, nekem már megint mikor jutott eszembe a következő poszt témája? Mikor jutottak eszembe a legjobb szófordulatok?
Hát naná, hogy a kádban csatak vizesen. Jó, a többségnek egyértelmű, hogy hogy a kádban az ember vizes, de vannak illuminált állapotú egyének illetve agresszív feleségek, akik éjszakára száműzik a hitvest a fürdőbe. És nem, nem olyan vagyok. Vagyis voltam egykor.
"Van egy ország, bizonyos Passzív Agresszívia. Na, ott, én vagyok a királynő."Tehát fetrengek a vízben - ami persze elég erős kifejezés, hiszen néha még feszengek is, amiatt, hogy 20 éve simán elvesztem benne, most meg kitöltöm - és csak úgy bamm! Bammm! Bammmmm! Jönnek az ötletek. Brainstorming. Hmm, gyakrabban kéne fürödnöm. Mármint e célból. Amúgy szoktam tisztálkodni, nem kell a rizsa. Csak kéne valami tuti módszer, hogy hogyan jegyezzem fel vízmentesen a hülyeségeimet.
[caption id="attachment_1345" align="aligncenter" width="388"]
Tehát aki azt szeretné, hogy a könyv mihamarabb megszülessen, dobjon meg egy ilyen káddal. Meg egy fürdővel, ahová elfér ;) De véletlenül sem szószerint, mert akkor a frappánsan vicces és néha sírnivaló kis szösszeneteim a word-doksik mappában végzik és nem valamely könyvkiadónál, márpedig akkor én feltámadok és kinyírom az illetőt. Vagy kísérteni fogom. Vagy mittudomén. Úgyhogy csak ésszel.[/caption]
Épp nyúltam a szkeptikusan megvásárolt levendulás samponomért, amiről olyan véleményeket olvastam, hogy rém büdös, meg olyan, mint egy molyirtó, meg, hogy kuka; de csakazértis kisasszony ezt nagyon tudatosan meg kellett, hogy kaparintsa. A balzsamot egy korábbi alkalommal levadásztam, de akkor a sampon pont kifogyott az üzletben. Mindenki azt vette. Mert reklámozzák. A hülyééék...
Na jó, én is azért vettem. Meg mert levendulás - de sosem szerzek róla tudomást, ha a hétfő esti NCIS közben nem nyomják az arcomba.
Rákentem a fejemre, és valóban az volt. Tudom, hogy ez egy meglehetősen megosztó illatkategória, mert van, aki csípőből hány tőle, más imádja, egyesek pedig szaglászás nélkül a büdös molyirtóra asszociálva vetik meg. Ezek szerintem ruhazabáló lepkeként reinkarnálódtak korábban.
Én nem. Megvettem és kentem. Mármint a fejemre és nem a gardróbra. Selymes volt a habja, ellentétben a kábé mikrodermabráziót végző H&S samponnal, amitől úgy érzem balzsamozásig a hajamat, mintha köszörűvel estem volna neki selymességet ígérő kemikália helyett.
Erre a barátnőm beszélt rá, aki szerint isteni, "mert olyan, mintha az agyadat átfújta volna a szél" és vegyem csak meg. Megvettem. A citromos viszont sokkal jobb. Na persze a pórustisztító hatását valóban érzem, mert mikor ráfolyik a képemre, érzem, hogy a bőröm lélegzik, ami alapjában véve jó lenne, ha egy flakon arctisztítóról beszélnénk. De nem. Ez SAMPON!
A hajam ne nyíljon ki meg meg, hanem simuljanak a mocskos kis érdességet okozó kutikulák össze és fényeskedjenek. Morgás vége.
Szóval aki elorozta előlem a Rossmannból a levendulás csodát, és neki büdös, adja ide...
Nekem bejött az illata is, főleg szárításkor borít be és nagyon kis heppi hippi tudok lenni tőle. És ez jó. Míg nem kezdek énekelni :)
Ráadásul, ha jobban belegondolok, az ilyen büdös dolgokra én mindig is buktam. Ott van például a Supradyn, ami a legjobb illatú és ízű multivitamin evör. Mármint szerintem, mert akivel eddig beszéltem, az mind azt mondta, hogy az nagyon büdös. Hmm. Hát én kifejezetten bukom rá.
A másik ilyen szaglásbeli-botlásom a körömlakk és a lakklemosó. Papa akkor is hányni akar az illatától (annak szaga van, nem illata!!!), ha a tévében látja, de én meg, mint mániákus körömőrült szívesen veszem. Nem szipuzok belőle, de valahogy hozzátartozik az életemhez. Kenem és mosom, és nem csak a sajátomat. Sőt, azt még nagyobb örömmel, mert könnyebb. Feltéve, ha a delikvens nem mocorog, ficereg és nem nyúl bele és nem lakkozás befejeztével 10 másodperccel jut eszébe ruhát igazgatni, hajat kifésülni az arcából... Mert a hajszál mindaddig rendben van a szeme előtt, míg nem végzek a manikűrrel, de utána, neki muszáj eltűrni... És nem, Édesem, NEM EZÉRT imádlak!
Ismerek nőket (!), akik a benzinszagért vannak oda - mondja ezt önmagából kiborulva a csirke, aki futballt, és boxot néz, fegyencedzést és sebészeti műtéttant olvas.
Bezzeg a benzin szaga, na én attól menekülök. Attól nekem lesz hányingerem. Mint a kórházszagtól.
Cserébe viszont egész jól bírom az ecetet, amivel időnként áttörlöm a viaszosvászon abroszt fertőtlenítés céljából. Erre jött haza múltkor a papa. Előre jelzem, hogy nagyjából negyedórája csináltam, mikor ő beért a lakásba és a konyhaablak már tárva-nyitva volt, pont őmiatta.
Belép és szaglászik.
- Mi van? - kérdem én ártatlan pofával.
- Büdös. Jajj, neee.... már megint ecet?
- Az. De rég nyitva az ablak.
- Akkor is hánynom kell ettől a szagtól.
- Hát ilyen az élet, nagyon sajnállak, menj be a szobába akkor, de ez szagmentesít és megöli a bacikat.
- Megöllek én téged, ha ilyeneket csinálsz, mire hazajövök.
- Hát sajnos nem tudom kiokumlálni előre, hogy mikor érsz haza, mikor egyszer 15 perc egyszer meg 45 perc a bevásárlási időd. Hmm... És érdekes, mikor a főzelékedbe rakod, akkor nem büdös.
- Az más.
IMÁDOM az "az más" szövegeket. Ütni tudnék érte, mikor két ezrelékes arányban eltérő sztorira azt mondják, hogy az más, csak mert az illető mondja, meg mert az ő sztorija. De manapság már csak vállat rántok, mordulok kettőt magamban és egy néma cseszdmegakkormásámennel elintézem.
Apropó ámen. Papa szerint én istentagadó ateista nőszemély vagyok, pedig marhára nem, csak nagyon sajátságos felfogást fejlesztettem ki, amit nem hirdetek úton-útfélen és ő sem tudja, hogy én mit hogyan gondolok, pontosabban azt hiszi, hogy én semmit nem gondolok, pedig nagyon is hogy de és igen és ez ám a barokk körmondat, attamindenit, kérem!
Abból vonta le ezt a következtetést, hogy idén karácsonykor pfujjogtam a karácsonyi reklámok, filmbemutatók és beszélgetős műsorok karácsonyi tematikájú csevejein, mert egyszerűen kicsit elmozdultam a depresszív irányba. Utáltam a kacsát vagy libát vagy mi a bánatot, amin túl sok tollmaradványt hagytak és nem tudtam, mihez kezdjek vele. Utáltam, hogy örülni kellett, mikor nem tudtam minek azon túl, hogy a fejem még a nyakamon van és hogy tudok járni és a satöbbi blődség, amit arra a kérdésre felel a sok képmutató happyness-hirdető, hogy minek örüljek. Persze, tudom én, hogy sok a rossz a világban és egyesek 1000-szer többet küzdenek a létért nap, mint nap, de nekem akkor, a szeretet fenséges ünnepén bőven elég volt a saját egyedüllétem. Magányt éreztem és keserűséget, így két barátnőmmel, akik idén pont ugyanitt tartottak az életük egyes eseményei miatt, megfogadtuk, hogy idén mi nem fogunk színjátszani. Boldog tetves karácsonyt - ennyi tellett egyszer és ezzel be is fejeztük. Aztán 27-én mindhárman elégedetten sóhajtottunk, hogy végre, vége.
Erre most megkaptuk a havas húsvétot, meg a tavaszi szél vizet áraszt-ot nagy kiadásban. Hurrá!
A drága időjósok hétről-hétre azzal képesztenek el, hogy holnap szikrázó napsütés lesz. Az ország túlsó felében. És jön a felmelegedés, akár 15 fok plusz a frontok hatására, de ez alulról elkerüli majd kis hazánkat. Vagy felülről. És mosolyogva közlik, hogy 40 fok van a világ túlsó oldalán... Idióta lett mindenki a globális felmelegedéstől?
Én egyszerűen nem értem, hogy hová lett a régi jó világ. Télen tél - hóval és fehér Karácsonnyal - nyáron pedig nyár - melegen és napsütéssel...
Kezd a világ olyan lenni, mint az emberiség maga. Hülye.
Nem tudom elképzelni, hogy hová a búbánatba fognak szaladni az árak, ha a mezőgazdaságnak kaput lesz, hogy fogjuk megszokni a plusz kettő fok után pár nappal bekövetkező plusz 3*22=66 °C-os gatyarohasztó meleget és azt sem tudom, hogy akkor mi lesz, ha mégsem így történik, hanem még hetekig télikabátban fogunk bandukolni a felismerhetetlenségig atomjaira cincált Kossuth utcán...
Szólok is a srácoknak, hogy újragondolván a mostanit, dalolhatnának egyet a helyzetről ;)
