Molylepke? Nekem elment az eszem. Könyvmoly, drágáim, nem molylepke. Bár végül is moly, moly. Mekkora hülye szó ez!
Lényeg a lényeg, irtó hosszú idő után, végre letelt a megyei könyvtár nyári pihenőideje. Nem is értem, zsibbad a könyvek gerince? Vagy rehabra mennek a polcok, mert túl nagy a súly rajtuk?
Ja, hogy a könyvtáros nénik! Aham.
Ezzel igazából csak annyi a bajom, hogy ugyanolyan unott a fejük, mint mielőtt elmentek pihenni. Sőt. Unottabb. Pff.
Kedden reggel méltóztatták kinyitni végre az ajtókat és utálkozva nézték, ahogy már nyitáskor ott áll kábé húsz ember, fejenként 6-8 kötettel. Hmm, gyerekek, ez van. Legalább csináljatok úgy, mintha örülnétek nekünk :)
Nekem a problémám abból fakadt, hogy újabban első utam az új könyvek feliratú polcokhoz vezet, ahol aztán időnként igazi csemegékre lehet bukkanni. Na, de kérem, ha én most itt állok sorba fél óráig, a polcok üresen fognak ásítozni, mire én felcaplatok hozzájuk.
Francos franc.
Bíztam benne, hogy a sok nép, aki velem együtt megindult felfelé, csak Egri csillagokat meg Kőszívű ember fiait akar hazavinni, hogy a szünet végére elolvassa (???), mint kötelezőt, bár a mai ifjúságot elnézve inkább a Bieber-életrajzot böngészik.
Tévedtem. Az emberkéknek konkrét, egyéni olvasási tervei voltak és fittyet hánytak a kötelezők listájára és a legjobb bestsellereket kapkodták a sorok között. Na, jó. Ha harc, hát legyen harc. Betámadtam a gépet, ami 'a rendszer túlterhelt, kérjük próbálja később' - üzenettel fogadott. Mind a négy gép. Csesssssssz...!
Elkezdtem keringeni hát úgy, hogy majd jön az isteni szikra és a könyv kiválaszt engem, időnként még mosolyogtam is, és úgy látszik, többé kevésbé működött is. A legmeglepőbb az volt, mikor a Fegyencedzés I-II. villogtatta rám a fogait a sport részlegen. Fejlődőképes a könyvtár. Akkor lehetne, hogy beszerezzék Az ötven szürke árnyalatát is?
Nem, mi? Sejtettem. Fertő nem teheti lábát ilyen vidékre. Azért megnézném én a sok múltszázadi ezerszer mocskosabb irományt, és azután ciceregnék, hogy mi a csúnya. Régen cifrábbakat írtak, mint manapság. Például a nagy Petőfi, hát az sem volt ám kispályás!
MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET...
Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...
Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.
Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ok izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.
Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a borödbe’,
Majd kihúzunk mi belole!
Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jojetek,
Majd elválik, ki bánja meg.
Azt a jó tanácsot adom,
Jojetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.
Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se’ kell,
Még a pipánk sem alszik el!
először megkaparintottam egy korábban már megint olvasott darabot, Én vagyok a móri mészáros? címmel. Ebből is látszik, hogy megint bújik elő a kriminalisztika kedvelő énem. Ha már ottjártam, Nothoff Ingrid mindig jó választás, cipeljük el A bűnüldözés rabjai címmel íródó zsarusztoris olvasmányt is, és ezzel tegyünk pontot a vérengzések végére.
Valami bűbájosat, könnyedet, szerelmeset - keressünk habcsókos mesét :)
Ahol a szivárvány véget ér - az Utóirat, Szeretlek (PS.: I love You) regény szerzőjétől. Nem biztos, hogy ezen nem lesz könnyezni való is, de legalább kellőképpen nyálas.
Szuper. Aztán kellené még valami, amit az olvasmányélményes blogok egyikén ástam össze, például a Komfortos mennyország. Nem egy egyszerű, habkönnyű olvasmány:
Susie tizennégy éves. Üldögél a kilátóban, a maga kis mennyországában, és visszaemlékezik a halálára. Susie-t megerőszakolta és meggyilkolta a szomszéd. Családja csak annyit tud, hogy eltűnt, és visszavárják. A rendőrség nyomoz. A szomszéd eltünteti a nyomokat. Az élet megy tovább.Még csak cirka harminc oldalnál tartottam, de már megnéztük a filmet, és bizony voltak pillanatok, mikor a könnyeim elindultak lefelé az arcomon. DE ilyen is kell, mert nem minden a láv, meg az izgalmas bűntények világa. Kell megríkatós könyv is, és persze nem árt egy kis valóság sem:
A kérdés persze éppen ez: hogyan megy tovább? Hogyan birkózik meg két szülő a lánya elvesztésével? A tizenhárom éves húg a nővére hiányával? Megérti-e négyéves öccse, mit jelent az, hogy elment? És megbékél-e Susie azzal, hogy csak nézheti őket?
Csodálatos, felemelő könyv Sebold regénye, amely egy tizennégy éves kislány tiszta szemével figyeli a tragédiát és a gyógyulás folyamatát, az ő hangján kommentálja az emberek megmagyarázhatatlan viselkedését, és az ő bölcsességével veszi tudomásul, hogy csak úgy lehet itt a Földön élni, ha egy kicsit megtanulunk felejteni.
A mű az utóbbi évek talán legnagyobb amerikai bestsellere.
Angelina Jolie az a fajta nő, akit én olyan messze érzek magamtól, mint Makót Jeruzsálemtől. Drogok, szex, vér és ezernyi tetoválás: ő biztosan nem én vagyok. De mindaz, amit eddig innen-onnan hallottam az életéről, meggyőzött, hogy ezt a könyvet bizony el kell olvasnom. El is kezdtem, mint a Komfortos mennyországot, az Ahol a szivárvány véget ér-t és azt a könyvet is, amit a kedvenc Banyámtól kaptam születésnapomra:
Először, mikor megláttam a címet, előjött belőlem a minifúria, hogy na megint ezzel jöttök?
De rájöttem, hogy még ha százkét esküvőm is lenne ebben a nagy büdös életben, Ő akkor is ott lenne velem, széjjelbőgné a sminkjét, segítene betuszkolni az abroncsot az autóba, és akkor is hinne nekem, ha az ezernyolcvannegyedik férjemre mondanám, hogy de tényleg ő lesz az utolsó!
Addig pedig gyűjtöm tovább a köteteket (nem, nem a férjeket) és kiolvasom a szememet, illetve megírom itt nektek az épp aktuális vízállást, akarom mondani az aktuális helyzetet, ami még mindig változatlan és ha tetszik a dolog, kattintsatok a képre ;)
