Próbálnak vigasztalni - hogy ugyan már! A doki azt mondta, szép! Hmm, ő biztos látott már csúnyábbat is... Estébé, estébé.
Na igen, elvégre minden viszonyítás kérdése. Hát rohadjon meg a vizes kövön, aki ezt a sok okosságot kitalálta, majd terjeszteni kezdte. Tutti, hogy nem volt az életében soha semmi szörnyűség. Csak osztotta az észt, miszerint idővel minden jobb lesz, a türelem rózsát terem, találsz jobbat és persze, nem érdemelt meg téged. Ezek nem sallangok, nem üres frázisok, ezek faszságok!
Egy az egyben!
Ki hallott már ezeknél nagyobb állatságot. Dühös voltam. Tudtam, láttam, és éreztem már ezt-azt az életből, még akkor is, ha a sok gyökér azt gondolja, hogy az életem egy habos-babos tündérmese flitterekkel és tűzijátékkal.
Mindenképp. Most itt fekszem a rémkényelmetlen kórházi ágyamban és azon töröm a fejem, hogy vajon hogy fog ez majd kinézni… El sem tudom képzelni. Az egyetlen heg, ami úgy 8 éves koromból származik, és a kézfejemen ékeskedik: a drágalátós unokaöcsém a frissen tű élesre hegyezett ceruzájával megpróbálta összefirkálni az alig kész mesterművemet, mire én odakaptam a kezem és azzal óvtam. Hát, fájt. Az tény. Tizenpár év után úgy elhalványult, hogy már csak én tudom hol és mit keressek, ha kíváncsi vagyok az aprócska nyomra. Ehhez képest engem ezek kettészeltek, mint egy darab karajt, egy szép görögdinnyét, egy oldal szalonnát. Nem, nem vagyok éhes. Ugyan! Napok óta nem láttam táplálékot, csak a betegtársak kezében és kezdek bedilizni…
Aztán újra elmerengek a hegügyön. Hiába mondják, hogy olyan fiatal vagyok, gyorsan regenerálódom és semmi sem lesz abból pár év múlva… Itt a baj! PÁR ÉV múlva. Nem jogos, hogy én a fiatal éveimet nem azzal akarom tölteni, hogy egy hülye vágásnyom miatt vergődöm?
Az orvos szerint szép - ez jót jelent. Ahha. Ismerem én az orvosokat. Ismertem olyat, aki inkább feldagadt pofával rendelt, de ő ugyan nem megy fogorvoshoz, mert fél. Csodás. Ha ezek a kaszabolóművészek lennének a helyemben, lefogadom, hogy a műtét előtt ezer évvel felkeresnék a legspecialistábbat és lefixálnák, hogy mikor és hogyan tüntetik el majd a nyomokat. Előbb tudnák a rekonstrukciós beavatkozás mikorját, mint a valós műtétét…
Persze abban is van valami, hogy ha nagy bajokról van szó, ők már aztán láttak ezer meg egy sokkal súlyosabbat; de tény, hogy nekem ez a legnagyobb. És erről nem nyitok vitát!
Akkor még engem vettek körbe fehérköpenyesek, ma én is abban rohangálok. Próbálok jó lenni: annak, aki igényli, elmesélem, nekem mi segített és mi nem. Hátha. Igyekszem ott lenni, segíteni, könnyíteni. És valahogy minden fáradtságom elmúlik, mikor fürdetés után a beteg, idős nénike puszilgatja a gumikesztyűs kezemet, és bár addig meg sem szólalt, akkor azt mondja: köszönöm!
