A ma este folyamán megfejtettem egy igen érdekes biológiai reakciót.
Alaphelyzet a következő:
kijövök a fürdőből, vizes haj és egyszál törölköző, hogy rettentő melegem van. Kezemben a hajszárítóval megállok az ágy és az én épp valami matekos-kémiai-fizikás kutyulmányt elbíráló Szívszerelmem előtt, és én balga, belebocsájtkozom egy, a dialízisről szóló társalgásról.
Láttam múlt héten vesedialízist, gondoltam okos vagyok és értem is - de azt a szintet, amin a Drága nekiállt nekem magyarázni, még csak nem is sejtem. Jöttek a méretek, meg a mebránok, meg a fizkémia...
Szőke nő vagyok, a tudományoktól messze, mint szőke nő a tudományoktól és őszintén szólva mocskos módon kezdett kényelmetlenül érinteni a saját antiságom a témában. Ha valamit nem értek, meg akarom fejteni és ha nem megy - hát elhúzom a csíkot a kénköves pokolba.
Konkrétan fázni kezdtem, holott addig folyt rólam a víz, pont emiatt hagytam el a fürdőszobát, ugyebár, de lekezeltem:
- Látod, már fázom is, pedig eddig melegem volt. A szervezetem így véd meg attól, hogy hülyének érezzem magam: menekülésre sarkall. - mondtam, majd magam után vonszolva a hajszárítót, eltűntem a fürdőszoba mélyén.
