Rettegek a szakvizsgámtól.

Egyszerűen álmatlan éjszakáim vannak a gondolattól, hogy idén júniusban olyat kell tennem, amit még soha. Szakvizsga. Mentőápoló. Basszamegbasszamegbasszameg!

Remegek, de mégis minden ki-becseszett alkalmat megragadok, hogy valami egetverően más dolgot csináljak a tanulás helyett. A satnya dög énem belehajt a főzésbe, a moziba, az itthoni filmnézésbe, az ágyon való hempergésbe; bármibe, csak a könyveimet ne kelljen látnom. Persze van nekem tanulási kedvem, de az a baj vele, hogy legfőképpen akkor jön elő, mikor esélyem nincs megvalósítani: mikor gyakszán vagyok, mikor alszom, mikor épp kötelező érvényű összejövetel van - olyankor, mikor tényleg nem lehet.

Ha meg nekiállok, az valahol olvasásnak minősül, kivéve, ha jegyzetet kreálok. Olvasáshoz nekem létszükséglet a nasi, a rágcsa... A kedvenc csipszemhez meg méltatlannak érzem az ápolástant és olyankor jön az, hogy félrelököm a könyvet, előveszek egy régi, ezerszer olvasott, jól bevált kötetet és hipphopp megfeledkezem a tetű céljaimról...

Előre látom sanyarú sorsomat...: