Bár javában túl vagyunk a karácsonyi hepajokon - de most értem el oda, hogy ezt a kis sztorit megírjam.
Az egész az ünnepekhez fűződik.
Képzeljünk el egy szőke kislányt, aki már akkor is velejéig romlott, akarom mondani romantikus volt és mindene volt az ábrándozás, meg az álmok valóra váltása babák segítségével, úgy 5-6 évesen...
Megvoltak a nagy karácsonyi ebédek, majd én szépen irányítottan el lettem küldve csicsikálni. Ez legtöbbször úgy nézett ki, hogy papa leült a fotelba, én a kanapéra, nekem takaró, maci meg kispárna; papának újság és toll (a keresztrejtvényhez), mama meg ráncba szedte a konyhát, s míg én szunyáltam - ő seftelt a Jézuskával.
Mikor megelégeltem a sziesztára szánt időt, esélyt kaptam az ajándékok felfedezésére. Plüssök, babák, társas, mesekönyv - épp mi állt a kívánságlistán, gyakran a fél Vár áruház gyerekosztályi kínálata...
Miután az ember elénekelte a Mennyből az angyalt (ilyenkor idegesen toporogva mama kezével a vállán és csak úgy ímmel-ámmal figyelve a szövegre...), végre lehetett bontogatni. Bontogatás után pedig bele lehet merülni az új babaruhákba, az új legóba és se hall-se lát módon kezdődhetnek az új kalandok. Menet közben kisurranás szaloncukorért, papír szigorúan marad a fán, hogy aztán este felé azt halljuk: "a papírt meg itt hagyja. Nem hiszem el, ezen a fán már nincs is szaloncukor!"
Tény és való, kellett egy zacskónyi a fára dekornak, és még gy alá, hogy onnan lopkodjak. De könyörgök? Hol marad akkor az izgalom? Hol az adrenalin, mikor a kisszobából kinyúlva megmozdul a fa és belengenek a díszek és majdnem leborul az egész, majd a zsákmánnyal ellehet tűnni a balfenéken... Kosárkából nem izgis.
Aztán pár óra után az új játéknak is alábbhagy a varázsa, s elkezdünk áttelepedni a nappaliba, célirányosan elhelyezkedve a fa és a tévé között, s kezdetben még fél szemmel és fél füllel, majd papa elé fészkelve a figyelem átvándorol a beszélő dobozra. Természetesen a kirakodóvásárt mama annyira soha nem értékelte, főleg mikor megpróbálta a teraszról behozni a süteményes tálcát és minden pillanatban a barbie-kon való átesés veszélye fenyegette.
A mai napig tradíció a televízió részéről, hogy Karácsony idején leadják a Sissi-t. Habos-mesés hercegnős film, ami már akkor is le tudott kötni és még a mai napig is letud.
Hiába láttam a trilógiát cirka 10-szer ha nem 15-ször már, még mindig kedvenc. Mint az Abigél. Számomra mindegyikből vannak olyan momentumok és idézetek, amik időről-időre eszembe jutnak és olyankor érzem a bejgli illatát, a csirke ízét és szinte hallom a szaloncukor zörgését meg tulajdon nyápic nyivákolásomat, hogy papa segííííííts, bontsd már kiiiiii...
Hiába. Ma sem vagyok a türelem mintaképe.
"Ha valaha az életben bánatos leszel, mindig menj ki egy közeli erdőbe és minden fában, minden bokorban, minden növényben és állatban érezni fogod Isten jóságát és mindenhatóságát."Van tehát egy számomra kultuszfilm; egyrészről van egy valós sztori, meg van a cukormázas film. Tudom az igazság részét, tudom azt, hogy hol vittek be ferdítéseket de a legnagyobb különbség is adott, ami számomra óriási csalódás volt.
Az a rész, melyben Ferenc József drága édesanyja számára már közölt tény, hogy bizony Sissi lesz a felesége, s Zsófia kritizálni kezdi a "nem méltó menyét". Hogy például sárga a foga, nem mossa rendesen... Hmm, a valóság? A fogai egy férjétől kapott nemi betegség következtében romlottak el, ugyanis a fickókám eléggé nagy spíler volt, már ami a nőügyeit illeti. Ezért vagy sem, Sissi a kötelező körökön kívül nem volt hajlandó ágyba bújni amúgy sem daliás urával, sőt, hogy ezért ne szekálja, szerzett neki csajt is.
Jézus Mária, meg az összes szentek. Igazi hollywoodi cirkusz.
A magyarok királynéja amúgy is elég fafejű volt, saját elképzelésekkel az uralkodásról, meg az őt érintő ügyekről, amibe a gyereknevelés 'bűbájos' anyósa szerint nem tartozott bele. A film azon része, hogy Zsófia elvette a gyereket tőle, és maga nevelte - igaz!
Mondván, Sissi túl fiatal meg eszetlen. Hát könyörgöm, akkoriban mindenki fiatalon szült...
Franc az egészbe. Nem ez dühít igazán, bár tény, hogy ezeken a dolgokon évről-évre minden vetítéskor hülyét kapok.
A sarkalatos pont viszont az átverésem.
Nagy szerelem, szép nő, és jóképű pasi. És a fene nagy igazság:
Hol van ez a banya Romy Schneiderhez képest?! Oké, elfogult vagyok, de nekem akkor is ő a top, nem a valós asszonyság. Kár, hogy mindketten ilyen tragikusan, fiatalon haltak.
És legyen bár giccs, meg már unalmas, akkor is újra- meg újra megnézem, majd pedig elolvasom ezeket:
És valahogy nem gondolnám, hogy egyszer is kigyógyulnék belőle :)
