Kicsit visszanyúlnék még a múltkori könyves bejegyzéshez, mert egy-két dolog kimaradt.

Például az, hogy mi a mai vélekedés a könyvekről... Hmm, ha jobban belegondolok, nincs róluk vélekedés. Vannak könyvesboltok, de lassan ott is több a hangoskönyv... "Túl drágák. 4000 egy könyv." / "Nincs rá időm." / "Úgyis csak egyszer olvasom el, minek vegyem meg..." Ezt hallom. És fáj. Igen! Lehet röhögni, de annak, aki úgy érez a könyvek iránt, ahogy még némely pasi iránt se, hát annak kérem ez tényleg kínzás. Hangyás vagyok? Elismerem. De nem emiatt! Ez nem hangya-téma. Ez véresen komoly. Mint Dr. Kovács Lajos.

Túl sok 4000 forint egy könyvért???

6000 egy arckrémért?És 10000 egy táskáért? 16000 egy parfümért? 36000 egy pár cipőért?

Ugye, hogy hányan kiadnak ennyit csomó drágább dologra? És ez még az "olcsójános" kategória, mert mindenből van 80000-ért is! Még arckrémből is. Mit arckrém, szemkörnyékápoló a maga hangyafasznyi mennyiségével... Simán. Mert attól nem vénülünk. Ránctalanító helyett valami észhez térítő szérumot kéne kitalálni, de villámgyorsan.

Persze. Aki engem tényleg ismer, most azt mondja: és te? Szájhős kisasszony? Te mire szórod a pénzt?

Megmondom én őszintén. De tényleg.

Újságra. Van pár magazin, ami minden hónapban fix kiadás. Cirka 2500 forint per hó. Legyek nagyvonalú: 3000. HÁROMEZRET eltapsolok havonta 4-5-6 magazinra. Bumm. Nem szakadt le a plafon, nem erősödött a svájci frank és nem  tört ki az Etna. Nekem ez a szenvedélyem. Cosmo, Glamour, InStyle, ilyenek. És járatom a TV Paprika magazint. Nem viccből. Főzök is belőle.

És ennyi. Nem dohányzom, ergo nem szívok el naponta egy ezrest, nem iszom, hétvégente nem lógok az elitklubokban és nem csövezek az éjjel-nappali előtt sem felesüveggel a kezemben. Mindebből kitalálható, hogy a dílerek sem belőlem élnek.

Én a betűkért fizetek. Tudom, hogy ma minden, de minden visszakereshető a neten Krisztus előtt hétszázhúszezerig, de nem érdekel. Nekem minden pénzt megér az, hogy látom a naptáramban, hogy holnap kijön az új lapszám (igen, lehet hüledezni, meg idiótázni nyugodtan, én belejegyzem, hogy mikor jön meg az újság...), hogy feltéphetem rajta a celofánt, hogy szaglászhatom a friss nyomtatást... és, hogy olvashatom. Az utolsó betűig! És ha már háromszor kiolvastam, akkor odarakom a többihez. A gyűjtemény többi részéhez, melyből fel lehetne húzni a Kínai Nagyfalat. Igen, hangyás. És mielőtt felmerül a kérdés: azért gyűjtöm, mert újra és újra előveszem. 8-9-es kupacokban lehordom az emeletről a beépített szekrényből, és újraolvasom. Még az sem érdekel, hogy 50 fokban bűvölöm a karácsonyi divatot. Betű az is, nem?

 És akkor egy ilyen elvetemült, megveszekedett könyvmolynak mondják azt, hogy drága? Meg időhiány?? Meg egyszer olvasom el? És utána elégeted talán?

Emlékszem Mamával is ment mindig a cirkusz.

Hogy az ebédnél (mikor egyedül kajáltam suliból hazajövet a konyhában) is ott a könyv. Elvette. Az asztal alatt álló, falhoz tolt székről elővettem a tartalékot és akkor olvastam azt... vagy a tejfölöspohár betűit. Mindegy teljesen. Betű, betű.

Hogy a Papa fülébe sugdosok, hogy papírcetliket gyűrök a tenyerébe, mielőtt lement a boltba. A cetlin újságcím állt. A Mama kiabált, hogy már megint mint szervezkedünk, Papa pedig a maga nyugalmával közölte, hogy csak felírtam, hogy milyen újságot vegyen nekem. Hogy az a kurva újság. Hogy nem elég az a rohadt sok blikket a Papa után pakolni, még az én hülye magazinjaim is... Volt, hogy a kabátom alatt csempésztem be, aztán levágtam a sarkán az árat feltüntető vonalkódot, majd a kérdésre, hogy már megint újság? Ó, ez már tök régi! - felelettel reagáltam :D

De nem ez a fő poén. Egyszer a pedikűröst várta a Mama, már lent voltunk a nyaralóban, ergo a lakásban semmi cucc, főleg nem sajtó. Mama várja a pedikűröst és így szól: hozz már ide valami újságot, mert unatkozom, hadd olvassak valamit.

Én odaslattyogtam egy fiókban maradt Cosmopolitan-nel, hogy ez van, más nincs, majd vissza a szobába. 5 perc nem telik el, Mama kiabál:

-Na, vidd innen ezt a mocskos újságot, de gyorsan!

Kérdő tekintettel állok az ajtófélfának támaszkodva, és kérdem mi a baj.

- Mi a baj? Hát ebben az újságban 60 ezer forintos cipők, 90 ezer forintos szoknyák meg szex van. Egy csomó, csomó cikk a szexről, meg a pasikról. És te ilyeneket olvasol. Oké. De hát engem ez aztán nem érdekel.

Megvontam a vállam, és az újsággal a kezemben, röhögve mentem be. Valamilyen szinten persze akkori koromat tekintve jogos volt, de akkor is mókás visszaemlékezni rá. Persze, azóta sem veszem meg a 60 ezres cicellőket, maximum kinézem és utána egy alsóbb árkategóriában veszem meg, mint például ezt itt a darabot itt:

Pont az fejtegettük egy kedves ismerősömmel, hogy miért nem szeret a nagy többség olvasni? Ha rászoktak a rádióra, a tévére, az internetre... Miért  dobták el az olvasás opcióját?

Értem én, hogy azok a hiperszupergigatrendi kütyük az ország teljes könyvállományát tárolni tudják kétszer és viheted magaddal még a Himalájára is - de van illata? Lapozod? Nem, nem a taperolásra gondolok lapozás címszó alatt! Tudom, nagyon jó, mert nem vágja el a lap széle az ujjad, de könyörgöm!!! Enni se fognak, mert van rá sansz, hogy félrenyelnek?  Ki ne menj az utcára, mert elütnek!

Nem rakod bele könyvjelzőnek a cukrospapírt, amit a vonaton az a helyes srác adott... És esetenként nem írják bele, hogy sok szeretettel xy-tól 1996. Karácsonyára...

Nekem ezek a dolgok fontosabbak, mint az, hogy nem szakad le a vállam a cipelésük miatt. Sőt, édes teher!

Visszatérve a miértre, az is megfejtve! Nem olvasnak, mert ahhoz agy kell. Nem, ez nem gúnyolódás. De gondoljuk végig. Ki nem ült már úgy le a tévé elé, hogy semmi, de semmi célja nem volt, kapcsolgatott, aztán az első nemkapokhányingerttőleésvégülismárláttamdeezlegalábbnézhető-műsornál megállt és csak nézte, nézte, de az esze teljesen máshol járt? És mi történt? Semmi. Nem veszed észre, hogy nézed, mert abszolúte le sem köt, csak megy, s még sincs belőle gondod. Úgy csinálsz, mintha csinálnál valamit, ha kérdik, hát tévézek, de csak "vagy".

Rádió ugyanez. Általában nem úgy kapcsoljuk be, hogy na én most rádiót hallgatok... Bezzeg öregapáink, onnan hallgatták a Fradi Diósgyőrt...

Netezés? Azt se tudod, mit nézegetsz, ugrálsz oldalról oldalra, és hopp elment a délután. Tudom, tudom. Te mindig célzattal netezel. mint mindenki. Persze. Az én szerény személyemben meg köszöntheted a húsvéti nyulat. Van, aki beismeri, van aki nem.

Mi tehát a megoldás? Az, hogy az olvasáshoz kell az agyad. Ha nem figyelsz oda, legkésőbb a nyolcadik mondatnál rájössz: vissza az egész, nem figyeltem, mi is történt? Vannak esetek, mikor ez a kétszázadik oldalnál merül fel. Aki tanult (próbált tanulni) már turizmus gazdaságtanát vagy bármi egyéb érdekfeszítő tárgyat, az tudja miről van szó. Végigmész rajt, és annyit kérdezel: MIVAAAN?? Elálmodoztad a jegyzetet végig, és örülnél, hogy becsukhatod, mikor rájössz, hogy arra sem emlékszel, hogy az utolsó mondat miről szólt...

A mai világ meg nem erről szól. Vígan nézetik velünk a citerázó kanegér feleségkeresését, a festékben hempergő plasztikmacskák IQ-bajnokságát... De miért is? Mert erre van igény, úgy látszik. Levettük a műsorról, mert nem volt nézettsége - mondják egy valós vetélkedőre. Akkor ezek szerint Ciccolina majomkodásának igen magas, mert nem tudom hányadszorra ismétlik...

Nem a tévével van a baj, nem is az internettel. Nincs jobb, mint a nyolcadszorra leadott Abigélt megnézni két ünnep között, és igenis szuper dolog, hogy 511.000 találatot ad ki a google a palacsinta tészta receptjét keresve (bár kétségbeejtő is kissé)... De egyes, ufónak tekintett és űrlényként kezelt ember számára még az is felüdítő élmény, hogy bebújhat egy bögre teával a kockás pléd alá és harmincnegyedszerre elolvashatja és megkönnyezheti Geralyn Lucas könyvét...