Lovestory-t vártok, és megkapjátok.
Az egész körülbelül két hete kezdődött. És már most tudom, hogy ez egy életre szól... Igen, én hiszek benne. Őbenne legalábbis. Két hét kevés? Lehet. De nem nekünk!
Véletlen találkozás volt. Semmi előre eltervezett, lefixált baromság, meg időpont egyeztetés, hogy ki mikor ér rá... De én épp ráértem...
Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, túl voltam a reggelit, és ha már úgyis ment a tévé, gondoltam belenézek... Papa előtte az M1 csodás reggeli ökörségeit hallgatta, amitől én rendszerint frászt kapok, mert arra ébredek, hogy infláció meg euró és tüntetés és IMF. Fröcsögnek és anyáznak.
Nem egy leányálom...
Aztán a szokásos teám - a megszokott félliteres bögrémben - életre keltett és már láttam is és nem csak néztem. Első dolgom volt, hogy odahuppantam a fotelba a távirányítóért és egyet arrébb nyomtam. Bármit, csak ne ezt... Valami más baromság ment, de legalább nem politika. Éljen. A 26 fokos lakásban is hidegrázásom van attól a kaffogástól, amit ezek nyomnak.
Hmm, - gondoltam - ha már tévé, nézzünk valami értelmeset: tanuljunk! Na, itt nem kell hiú reményeket táplálni, nem a Discovery-re kapcsoltam, mint a férfiak... Bár megemelem a nemlétező kalapom a pasi előtt, aki inkább azt stíröli a jégkorong helyett :)
Én a Paprikát választottam.
9 óra volt, és A fickó F-fel ment.
"Na, ez a majom..." Így kezdtem... De a műsorkezdés is annyira tetszett, hogy maradtam:
Először még húztam a számat, de ez a fickó... Még akkor is, ha elküld a náthásba, egy a szó szoros értelmében profi... Nem az eszközein múlik (csak), holott eleinte én is a vállamat rángattam, hogy na persze, olyan éles késsel könnyű... Múlik rajta, de ugyanaz mint a biorépa... Attól te még főzhetsz ehetetlen lámaeledelt. Ő tud. És én odaragadtam. Lenyűgözött és elvarázsolt.
Nem kell elkezdeni röhögni, hogy micsoda ízlésem van, mert nem mint férfi nyom sokat. Bár azért van benne valami :D (Pont olyan, mint Horatio a CSI-ban... Nem tudom, honnan van felesége, de biztos nagyon jófej meg korrekt pasi...).
Főleg, mikor megláttam ahogy előjön belőle az igazi énje... Ő egy baszdmegolós, nagyképű, mocskos szájú, beképzelt seggfej - ránézésre, aki a tévében ugat a beosztottjainak arról, hogy mindent rosszul csinálnak.
Itt a tévedés. Ezidáig éttermei 16 Michelin-csillagot kaptak és ez azért nem rossz. Arról nem beszélve, hogy tényleg nagyon nagyon, de nagyon sokat tud. És ott a nagy pofája... IMÁDOM! Simili similis gaudet.
A kemény csóka pedig többgyermekes családapa, aki kezeit tördelve igyekszik nem összetörni a kisfia és a malacaik közti barátságot...
És 'többségében' lányai vannak, ami pedig főként csodálatot vált ki belőlem. Módosult tudatállapot, az biztos. Élvezet rájuk nézni, mikor magyaráz nekik... De leginkább mikor azt kérdi: na, hogy ízlik?
És látom, hogy fél, hogy a gyerek elhúzza majd a száját... De nem. Úgy eszik a kagylót, mint mi a barackot. Ínyencnek neveli őket, de azt is vigyázza, hogy ne higgyék, hogy a hús a tányéron a boltban terem. Ezért voltak a disznók, és a pulykák is. A felesége "legnagyobb" örömére... Ők etették, ők gondozták, aztán a tányéron landolt... Első perctől fogva tudták, hogy apu keményen elmetszi Nigella, meg Jamie meg a többi szárnyas torkát és nem is volt nyafogás. "Viszlát a sütőben!" És integettek nekik... Gyereknevelésben is profi, én azt mondom.
Focistának indult, (ez megmagyarázza a lenti képet) de jött egy sérülés. Hát igen, a Boreanaz sem lenne ma Booth ügynök, ha annak idején nem történik ugyanez. Hála a Magasságosnak!
Annyi a pici problémám vele, hogy ebben a műsorban kevés a tényleges főzés. Nem arról szól az egész, hogy ezt így, azt meg úgy kell csinálni, hanem inkább arról, hogy itt az étterem, itt a családom, ezt főzöm, és őt legyőzöm - mindből kapsz egy szeletet. Jó ez, csak szeretnék több rafinált fogást...
Ezek a tippek biztos a könyveiben vannak... Utánakerestem azoknak is, és megtaláltam a Bibliámat, meg a célkitűzésemet:
Erre azt mondják, hogy csúcsgasztro és ez már valami jót jelent... Ezt egyszer megszerzem és addig nem nyugszom, míg végig nem viszem. Ez nekem a Tomb Raider. Abban kudarcot vallok az első medvénél, mert ugrálok és visítok, mint az újévi malac, mert meg fogok haaaaaalni......de itt nincs mitől félnem.
Hacsak attól nem, hogy a Himalája középső harmadáról származó gombaféle kell alapösszetevőnek, amit újholdkor kell leszedni, pontban mikor a fülesbagoly elhuhogja magát az erdő legnagyobb fáján...
Mert néha így nézek a receptekre... Az ilyen klementin meg mascarpone meg gratinos dolgok már nem fognak ki rajtam, de félek, hogy egy darab krokodilt nem állnék neki feldolgozni. Mondjuk Gordon eme húsfélét elutasítja, szóval nem is kell annyira parázni... Mondja ezt a majréhercegnő. És chatkirálynő...
Szépen begyűjtöm a kiadott könyveit és nekiállok a szakácskodásom feltupírozásának... A magyar kaják jól mennek, már olaszt és mexikóit és kínait is csináltam, úgyhogy ide nekem a többi kihívást...
Szeretek főzni, de még jobban szeretem azt bámulni, hogy a fogyasztók tömik magukba, amit csináltam... Ez kell az egómnak és slussz.
Lazaság, profizmus és a szitokszó: Jamie Oliver... Meghallja és fintorog... Pedig a héten a Szerelmem eltűnt a képernyőről és helyette Jamie kavarászik nagyban... 15 perc alatt... Hát, nem mondom, hogy nem hat rám ő is...
olyan aranyos a kölyök képével, a nagy széles pasi ott sürög-forog... És minden második jelzője a rusztikus: ez így rusztikus, azt nem pucolom meg, mert rusztikusabb és a legszebb akkor lesz, ha egy kicsit rusztikus.
Ó, te szőke, sírba teszel! De mindenesetre tőle is tanulok... És ő nem pedzegeti Gordon ügyeit, szépen, lendületesen tolja a kagylós marhaságait le a torkunkon... Bár ne mindig halakat főznétek... tonhal,krokodil, meg homár meg kagyló meg az anyám tyúkja... Lécci, csirke! Kacsa! Meg röfimalac és szarvasmarha... Kacsa lesz karácsonyra, úgyhogy kéretik összekapni magatokat, fiúk, és dobni nekem valami mennyei receptet :)
A kedvencem az Jamie-nél, hogy hogyan osztja az észt: kedves nézők, önök nem mindnyájan tudnak szépen szeletelni, úgyhogy ehhez használják a robotgépet. Nagyszerű találmány! Mint egy nindzsa! És nem hámozom meg a fokhagymát, héjastul bele a nyomóba és át is jött a finom fokhagyma!
Édes szívem! Ha nekem olyan 50-es karjaim lesznek, mint neked, én is úgy csinálom. De én még a hámozottat is vonyítva nyomom át, mert nehéz...
A citromot a tenyerem felett nyomom ki, és a magok a kezemben maradnak... Ó, naná, hogy beleesett, tudtam én! - mondja, miközben én azon röhögök, hogy az ő lapát kezeiben nem marad meg a mag, hogy várja el tőlem? Pici mancsom van, mint egy mókusnak :D
Persze mindettől függetlenül az ő receptjeit is levadászom! És kíváncsi leszek, hogy én is úgy fogok-e örülni magamnak, mint ő, mikor elkészül valamivel... Mert az kész. Ennek a pasinak húsz hiperszuper bombanő nem tudna olyan örömet okozni, mint ez okoz önmagának a kajakészítéssel. Az az önelégült fej, ahogy kóstolgat, meg ahogy ugrál a tányérnál, hogy kész van... mint egy bekokózott kenguru...
A konyhájától meg sírni tudnék: 
Múltkor kihúzta a háta mögött lévő fiókokat és telis tele volt kincsekkel... hogy ugye csinálhassunk marokkóit, meg kínait, meg afrikai kajákat is... Édes Jézuska, ilyen konyhát kérek...
És még abban is hasonlít rám, hogy imádja a rácsnyomokat. Mármint nem a hátán, hanem a pirított cuccokon, lásd ciabatta, meg társai... azt hittem ez az én dilim, de nem. Néha még a kenyérrel is szórakozok, hogy a vajnyomok hogy állnak rajta... Csak recés késsel kenek, mert attól lesz csíkos :D
Menjek süteménystylistnak? :D
