Nem tehetek róla. De miért is érdekel? Kinek ártok én ezzel? Teljességgel dicsérendő amit művelek, hiszen kihalófélben vannak, már mindenki a nemesítettet akarja. Odaadóan szaglászom, simogatom és becézem őket... Inkább veregetnének hátba, ahelyett, hogy hülyeségeket kérdeznek.
Mert ezt csinálják.
Nyolc? Van rájuk időd? És hova rakod? Minek annyi? Másnak egyre sincs ideje! Te meg nyolccal mész haza???
Igen. Nyolcadmagammal. Nem mondom, hogy könnyű, hiszen húznak hol jobbra, hol balra; de a szerelem, az szerelem.
Jaja, én már megint könyvtárban voltam...
Reggel felkeltem, összekészülődtem, ruha, frizura és smink. Mert megérdemlik. A könyvek. És mert megérdemlem én. Meg ki tudja, hátha egyszer ott botlok a hercegbe...
Állok a polc előtt, kezemben a lista, és keresem az +681 B69-et. Leguggolok,nézem ott is, hát persze, hogy +B65-ig betelik az alsó polc és ebből rögvest következik, hogy az én zsákmányom a következő állvány legtetején fog csücsülni, és majd magában röhögcsél, ahogy meredten nézek felfelé a 164 centimmel és az Istennek sem érem el. Azaz, el még csak elérem, végigsimítom a gerincét, de ő ettől még csak jobban röhög. Bedühödök és megpróbálok csendben felugrani, ám a pumákat meghazudtoló landolás nem jön össze: a cipőm talpa hangosan csattan a linóleumon, a talpamat húzza a görcs, rosszul érkeztem, a könyv pedig újabb másfél centivel beljebb csúszik a polcon. Bassza meg - sziszegem a fogam között, elvégre mégiscsak a megyei könyvtárban rongálom a berendezést.
- Segíthetek?
- Kösz, megoldom. - biztos az a kockafejű a másik sorból. Milyen kedves, itt szórakozik rajtam, aztán adja a gáláns lovagot.
A hátam mögül egy hosszú kéz nyúl a kötetért és játszi könnyedséggel adja át a blogműfaj születéséről szóló kiadványt:
Felnézek, mert az illető több, mint magas és vesztemre kimeríti a jóképűség fogalmát is.
- Ó, izé, köszönöm. - nyökögöm és próbálok nem belepirulni a látványba. Nyúlánk, kócos és veszettül gyönyörűek a szemei. Kopott farmer és lezseren kigombolt ing, Szűzanyám, borogass. Két szinttel feljebbről ugyan, de mosolyog rám. Érzem, hogy kezdenek elgyengülni a lábaim...
- Bocs, egy kicsit arrébb mennél?
Látomásom egy fél pillanat alatt szertefoszlik, és egy kábé 160 centis kerti törpébe oltott hitech-mókus áll előttem és szemlátomást arra vár, hogy elhúzzam a belem az informatika polc mellől. Szemében látom a lekicsinylést, ahogy végigmér: szőke haj, üde smink, fülemben hosszú ékszer - és a webes könyvek előtt állok. Kezében a hokedlit lóbálja, amin a könyvtárosok szoktak fel-le pattogni, és amint odébblépek, lekapja a PHP és MySQL könyvet a legfelső régióból és diadalittasan távozik.
Hát jó. Lehet apám, hogy te programozol, sőt biztos, hiszen a fejszerkezetedről ezt hetvenhárom méterről kiszúrom, de az életben nem volt még barátnőd és ahogy elnézlek, nem is lesz. A magányos szerelem a te szekciód, én pedig majd időnként álmaidban megkísértelek. Megjelenek, mint álmaid nője, kísértésbe viszlek és amint felém nyúlnál, fejbekólintalak a Programozási nagylexikonnal, ha már egyszer belepofátlankodtál a víziómba.
És még a könyvemet se vetted le te, kétdiplomás, rövidlátó ugróegér! Miért is nem döntöttem rád a polcot? Tényleg, miért nem??
Csatavesztetten elballagok a pszichológiai irományok felé és végigpásztázom a lehetőségeket. Dr House és a filozófia. Na, ez jó lesz. Hogy magyarázzuk meg, hogy úgy beszélünk a kollégánkkal, mint egy, a kutya szájából kirángatott, véres csontdarabbal? Izgalmas lehet. Meg azért vicces, de mégis tudományos is. Viszem.
Két Celia Ahern kötet a romantika polcairól: Bennem élsz illetve Bárcsak láthatnál; a filmművészet világából Romy Schneider viharos élete, egy novelláskötet Hullámkeltő címmel (már ki is olvastam) és az új könyvek polcáról a Ki öli meg Amerika nagy konyhafőnökeit? - Stahl 'kedvenc női szakácsom' Judit ajánlásával.
Azért csak ennyi, mert otthon vár egy kötet a Barcelonáról, illetve naponta jut eszembe Anna Karenina is...
Persze mire felérek az Egyetem utca tetejére, majd pedig a harmadikra, megbánom, hogy egyáltalán kigondoltam a könyvtárba menetelt; de aztán ezt el is felejtem, míg le nem telik a hónap és vissza nem kell hurcolnom őket... Múltkor mondjuk ezt jól bejátszottam. Icipicit csaltam. De csak icipicit.
Vészesen közeledett a kölcsönzési határidő, az orrom folyt, mintha muszáj lenne neki, a hó pedig egyre gyarapodó mennyiségben hullott napok óta. Ezer éve nem büntetett meg a könyvtár, az nem lehet, hogy ez újra megtörténjen.... Vissza kéne őket vinni... Hosszabbítani már nem lehet, mert egyszer már megvolt; innen csak bemutatás után hozhatom haza őket ismét. Jajj, de hideg van. Jajj, de beteg vagyok. Jajj, annyira nem is vagyok beteg, de rettentően lusta vagyok...
Fákk. Nem akarok kimenni a hidegbe. Hmm, kattog a fogaskerék, jár az agyam, jár-jár... HOPPÁ! Van itt valami, ami megér egy próbát!
Telefonkönyv elő, könyvtár hív, érdeklődés. Hosszabbítani szeretnék. Igen, ha lehet, akkor mind a 8 kötetet. Február 13-dika. Értem. Nagyon szépen köszönöm.
Telefon letesz, ugrálás: hurrá, nem kell menni, nyertem egy hónapot, királyság.
Mielőtt bárki is nekiállna zümmögni, ma visszavittem őket, tehát semmi kihágást nem követtem el, csupán nagyon tudok ragaszkodni a könyvekhez.
Ezt hívja a szaknyelv bibliofíliának... Elég betegségszagú, de legalábbis pszichós, viszont ezt véve alapul, még inkább passzol hozzám!
[caption id="attachment_1264" align="aligncenter" width="291"]
Grafomán és bibliofil - ez vagyok én![/caption]
