Véget ért a mentős gyakorlat első része, a nagyobb baj viszont az, hogy a nyár is mindjárt finiséhez ér.

Nem mintha eddig olyan #hajjde# nyaram lett volna, mármint úgy értem, hogy voltak események, meg szánalmas módon egy évet öregedtem is ismét (u-n-d-o-r-í-t-ó); és csodás is volt, meg még lesz is, de szabad summer, mint anno régen, na az nem jutott szegény fejemnek.

Két hónapos azt-csinálok-amit-akarok? Felejtős. suli, meg mentőzés - nesze neked!

Megjelentünk - általában fokozott hangerővel - nyári esti mókákon, mint például az utcazene, amit idén végre nem a kórház ablakából szemléltem; borozgattunk a Rosé-Rizling és Jazz Napokon, ott voltunk a Balatonalmádi-féle Pálinkafesztiválon, és ha a városvezetés nem adott konkrét bulit, csináltunk mi magunknak. Két Barát, Oli e Gino, Marica vagy épp a belváros csak úgy kellős közepe - jöhet!

Nem egy alkalommal jelentem meg a Ten Shin Kai Aikido Dojo rendezvényein, mint szülinapi buli (18-adik - kár, hogy nem az enyém), csakúgyvacsorák és ünnepeljük, mondjuk, hogy a levegőért még nem adózunk vagy fáj a hajam események; és nem egyszer esek be edzésre sem, - legyen az teremben vagy gulyadombon vagy épp Siófokon, mint bemutatós délután - és fotózom, mint a kisangyal.

Persze a nagy aikido-s ámokfutásomnak meg van az a hátránya/előnye (mikor, mi), hogy kezdek olyan kifejezéseket magamba szívni, amik gyakran spontán jönnek a nyelvemre és úgy vélem, cseppet sem lesznek hasznomra a majdani mentős záróvizsgán.

Újragondolom.

Hmm.

Beleszőni az irimi nage, katate dori, shiho nage, ukemi waza, shomen uchi,  nikyo, sankyo,kote gaeshi szép cirkalmas japán kifejezéseit abba a jó latinba és hozzátenni a fractura malleoli-t vagy  fractura columnae vertebralis-t és elmesélni egy  ligamentum crutiatum anterior ruptura esetet - hát azt hiszem még a vizsgabiztos sem tutira tudná, hogy hol van.

De én sem, mikor kivágnának a felelés közepén, hogy legközelebb ne begombázva jelenjek meg a záróvizsgán...

Aztán az is lehet, hogy széles látóköröm és nyelvérzékem rögtön elvarázsolná a bizottságot és ketten kapásból feleségül kérnének ott helyben, még a pontozás előtt.

Édes Istenem, ettől ments meg, kérlek.

Bőven elég az a katyvasz a kis buksimban, ami már ott leledzik: nem egyszer fordult elő, hogy például ülök a kádban, épp a levendulás csodabalzsamot masszírozom a hajamba, mikor is teljesen spontán kifejezések bukkannak fel az agyamban:

először annyi, hogy Tawara-szálak. Elviselem. Aztán megjelenik az intraperitoneális, mint egyik kedvenc szavam. Hashártya, takarodj! De mikor az idegsejtjeimen olyanok száguldoznak, mint az acut myocardialis infarctus, akkor aztán beidegelődöm.

És igyekszem másra terelni a tudatalattimat, de akkor nagy vicces kedvében benyomja az ukemi waza-t, amit nem bírok kiűzni semmiképp sem, hiába a levendula, hiába a meleg víz. Lehet, hogy hideg vízzel kéne próbálkoznom, de akkor főleg a z anyázás szavai visszhangoznának bennem és sikítanék, mint egy újévi malac, amit nem biztos, hogy díjaznának a házban lakó embertömegek...

Persze én hős vagyok és megoldom ezt is, kiszállok a kádból és kicsattogok a konyhába, bevenni a gyógyszereimet, meg még talán eszem is pár falatot, mert éjfél tájban az még egyáltalán nem tilos, főleg nem, ha müzliről meg rántott húsról esetenként mézes puszedlivel tálalt trappistáról van szó (nem röhögni, megtörtént. Hajnali háromkor).

A szobából a South Park épp aktuális epizódja hallatszik, mikor én felhúzott szemöldökkel becsattogok:

- Ezek komolyan azt mondták, hogy sankyo???

- Nem drágám, a szánkózásról beszéltek... - és ebben a pillanatban már nem csak az én szemöldököm szaladt fel a homlokom közepére és vélhetően nem csak az én fejemben fordult meg a gondolat, hogy ténylegesen megbolondultam.

De semmi gond,