Suz'n Világa

Lehet fujjogni, meg köpködni, meg minden, de el kell, hogy mondjam, Beckhamék gyerekei olyan szépek (szerintem), hogy katalógusból se lehetne szebbeket összerendelgetni...

És nem mondok többet. Nekem k.o a banda és kész :)

- Eldőlt a sárkány.

- Mi van?

- Eldőlt a sárkány a pohárban.

-  Milyen pohárban milyen sárkány, mi van?

- A sárkány. A pohárban!

- Nem értem, mit akarsz. Itt egy pohárban van valami és az a bloggeres bögrémben a gyöngysorom.

- Jajj, de értetlen vagy! Itt ez!

- Ez? De hát ez nem sárkány. Különben is kitakarja innen a tévé.

- Nem sárkány? Akkor mi a franc?

- Krokodil!

- Ez? Krokodil? Akkor meséld már el nekem, hogy a krokodilnak mióta van páncélja!

- Páncélja van??? Akkor az teknős, baszod. A sárkánynak szárnya van!

- De ez egy páncélos sárkány!

- Ó, és az hogy fejlődik? Ha letörik a szárnya, páncélt növeszt a helyére?

Szakadtam a röhögéstől...

Hát így élünk mi. Ilyen egy felszabadult esténk. Vonyítok a röhögéstől, ütjük-vágjuk egymást, a szomszéd meg imádkozik, hogy mihamarabb elköltözzünk... Sebaj. Teszek a szomszédra. Igazából teszek mindenkire. Ja, és amit ma megtudtam, kurvaképzőbe járok. Ez is pár perce történt:

Mondtam valami olyasmit, ami alapján az én szerelmem perverznek minősítette a gondolkodásmódomat. Természetesen én úrinő módjára kikértem magamnak és közöltem, hogy az, aki egész nap szexuálisan túlfűtött csevelyekben vesz részt (időnként mint hallgatóság, máskor mint aktív tag), egyáltalán nem hibáztatható semmiért. Sőt, keltem ki magamból! Ha neked mutatnának férfi nemiszervre hajazó légútbiztosítási eszközt, te is sokkon lennél már estére. Ezt persze a vitapartner nem akarta elhinni. Oké, Google a barátunk, nesze.

"Ööö, hát. Te igazából kurvaképzőbe jársz!"

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Utólag is bocsánatát kérem azon olvasóknak, akik fülét bántotta a pár csúnyább kifejezés, de ezt most megkövetelte a szöveg.

... mikor beslattyogva a Rossmannba azt láttam pénteken, hogy az előtte héten végigszaglászott parfümök le vannak árazva 1299-re.

Végtelen örömöm ott hagyott el, mikor ráeszméltem, hogy nem tudom, melyik tetszett oly nagyon - hiszen most az átok megfázás miatt semmit sem éreztem belőlük. Odaléptem az eladóhoz, megkérdezni, hogy meddig tart az akció:

Ja, natürlich, ma estig, hogy ba... lálálá meg egy taliga majom!

Próbálkoztam, fújkáltam, szívtam-fújtam, de semmit nem éreztem...

Hogy mi a sztori vége? Tele kosár a 349,- leárazott Essence cuccokkal. Nesze neked, felszínes liba!

Ma reggel, többszörös sokk ért.

Az első ott, mikor megláttam, hogy a házunk előtti terület úgy csillog, mint a tücsök hátsó fertája, mert tükörjég borítja, némi kaviccsal megtörve. Csodás. Örülök, hogy nem a fekete magassarkú csizmámban indultam neki az állásinterjúnak... Bevállaltam a szőrös hótaposót: ha valaki ilyen időben elvárja a csilli-villi topánt, annak nem tudok mit mondani.

A második frászt akkor kaptam, mikor a 100 métert öt perc alatt megtéve eltopogtam a buszmegállóig és ott 8 darab nénike állt kosárral illetve szatyorral a kezében, várva a négyest, ami elviszi őket a piacre. Hát nem hiszem ám el, hogy mínusz 8 fokban, jeges úton, csak azért mert péntek van, okvetlenül a piacra kell menni?! Aztán jön a ROKO*, meg az ONE kocsi, mert eset az már nincs a mentőállomáson, mert mindet lecsengették, és ki lesz a hülye? A mentős, mert tele a bucija azzal, hogy nem okvetlen okból, csak merő szórakozásból, mindenki a jégen csúszkázik, aztán meg csücsül a balesetin, mert az végülis kurvajómóka. És félreértés ne essék, nem azzal van a gond, hogy ki kell menni, mert az alap. Hanem azzal, hogy az is kint futkos, akinek nem kéne, és akkor is, amikor nem kéne.

De más viszonylatból nézve is érdekesek a nyanyainváziókor feltűnő nénikék. Mikor a kiskunmajsai élményfürdőben lóbáltuk a lábunkat, megfigyeltünk valamit. Mi, huszonharmincasok, alig vánszorogtunk a szaunából a medencébe, medencéből a gőzbe, mert sejti szinten fáradtunk le. Bezzeg a mamuszok! Minél több víz érte őket, minél melegebb volt a gőz, ezek annál jobban nyüzsögtek. Mi majd hanyatt vágódtunk a metlakin, míg ők úgy futkostak a medence szélén, mint hangyák az eső előtt. Hát ki érti ezt? Futnak a buszra, meg pezsegnek az élményfürdőben...

Tán, ha én is megérem a nyolcvanat, megértem :)

*Mentőgépkocsi /MGK/: Betegszállításra, szükség szerint a beteg ellátásának a megkezdésére alkalmas mentőegység.

**Esetkocsi

Vezetője mentőtiszt; riasztják mentéshez, valamint sürgős, illetve őrzőszállításhoz, ha a baleseti mechanizmus vagy a bejelentés egyéb adatai alapján feltételezhető, hogy a beteg mentőtiszti szintű ellátásra szorul.

Személyzet:

-mentőtiszt

-mentőápoló

-mentőgépkocsi-vezető

***Orvos Nélküli Esetkocsi (ONE) 

Személyzet: mentőszakápoló és mentőgépkocsi-vezető

****Rohamkocsi/ROKO/

Vezetője oxyologus, esetleg egyéb képesítésű (aneszteziológus, traumatológus, belgyógyász) szakorvos, főfoglalkozású vagy a feladatra kiválasztott részfoglalkozású mentőorvos. A beépített szekrénysorban elhelyezett gyógyszerek és mentéstechnikai eszközök egy részének másodpéldányai a kocsiból kivehető hordtáskában kerülnek elhelyezésre. A gyógyszer- és kötszerkészlet tömeges kárhely sok betegének ellátására elegendő.

Riasztják a ROKO-t, ha a bejelentés adatai szerint:

-  Az alapvető életműködések pótlása, illetve helyreállítsa (újraélesztés) szükséges;

-  A beteg élete közvetlen veszélyben van;

- Tömeges baleset történt

(http://kemecsementok.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1099417)

Találtam az előbb egy cikket és ellenállhatatlan késztetést érzek rá, hogy megosszam Veletek.

http://www.nlcafe.hu/csalad/20131226/joos-istvan-parkapcsolat-parkereses-csalad-hazassag/

Tanulságos interjú, nekem olyan "otthonos", ugyanis magunkra ismerek a családmodellben.

Tipikusan az a fajta írás, amire a nagy emancipuncik azt mondják, hogy baromság, szerintem viszont előbbre tartana a világ, ha így gondolkodnánk.

Szerinted?

Sokkot kaptam attól a ténytől, hogy júniusra ígérték a vizsgát , (hogy a májusunk szabad lesz és felkészülhetünk békésen;) majd kiderült hogy mégse, mert május 12-13-20 lesznek a zárások, méghozzá úgy, hogy előtte nyolc meg 12 óra mentőállomáson Veszprémben és Ajkán... meg kórházi gyakorlatok és a többi.

Bepánikoltam. Azt sem tudtam, hová legyek félelmemben, remegett még a szám széle is. Aztán közöltem ezt az én Drágámmal, aki a maga megtestesült nyugalmával kérte, hogy én is nyugodjak le, mert eddig is bizonyítottam, ő meg speciel kurvára biztos benne, hogy röhögve fogok levizsgázni.

Én miért nem?

Miért van az, hogy még az egyedül töltött estéimen sem bírok szórakozni? Nekiülök, hogy akkor most Pletykafészket nézek és hawaii, és ámulok a szép ruhákon és a többi, de fél óra múltával átnyargalok a Grace Klinikára, hogy legalább halljak némi szakkifejezést is, ha egyszer a Louboutin nem számít annak...

De ettől pláne frászt kapok, mert nem jut eszembe rögtön, hogy a laryngotomia gégemetszést jelent és becipelek két-három szakkönyvet a takaróm alá, kinyomom a tévét, majd bőszen olvasni kezdek: ez sem segít, mert a pulzusom 120-as frekvencián ugrabugrál és én meg szédülök, hogy mennyire segghülye vagyok és mennyire szart sem tudok a vizsgákra, holott már csak 3 hónap és kezdődik a pokoljárásom...

Aztán felidézem szívszerelmem szavait, hogy ugyan mennyi eszem van és megpróbálok lehiggadni, ami olyan eredményesen sikerül, hogy félig a gerincoszlopom alá ágyazva a köteteket, el is alszom. De nehogy jó legyen és pihenhessek, nehogy!

Akkor jön Lucifer bosszúja!

Ma reggel kilenckor majd nemhogy sikítva ébredtem.

Rémálom, a valóságosak közül.

A vizsga napja elért, ám semmi nem úgy történt, ahogy én azt elképzelem jó előre:

a vizsgán többen voltunk, mint a budapesti nagy majálisokon azokban az időkben, felnőtt-gyerek vegyesen.

Volt rajtunk valami egyenruha, amiről aztán kiderült, nem a vizsgára kaptuk. Bassza meg. Túrom-túrom a holmimat, a bőröndöt, amit a vizsgára vittem (?????), de semmi csinos darab. Vagy a mélyen dekoltált virágos topom vagy melegítőnaci akad a kezembe...

Már itt az ájulás kerülgetett, hát mikor beléptem a garázsba és közölték, hogy mentőautó vezetésből is van vizsga. Mi az anyátok kínja?

Életemben egyszer ültem volán mögé, próbaként a susnyás melletti elhagyott főúton, hogy gyakoroljak, mezei személyautón. Semmikor máskor. Erre dobjak össze egy PÁV-1-es szigorítottat?

Következő ledöbbenés akkor ért, mikor közölték, hogy előadással egybekötött jelmezbemutatással is készülni kellett volna! Hogy mi? Ekkor megint feltúrtam a táskámat és végső elkeseredésemben valamiféle ribancszerelést akartam eszkábálni a nálam lévő rongyokból - sikertelenül.

Hát ezt álmodtam én meg vizsgának. Hogy semmit sem tudok, hogy nincs hozzá ruhám, hogy azt sem tudom, mi vár ott rám. Atyaszentég.

Tudom persze, a józan eszem leghátsó zegzugos sarkával, hogy nem lesz ez olyan pokoli, csak annyira félek tőle. És tudom, hogy ez nálam mindig így volt, és utólag mindig röhögök rajta...

A legutolsó számonkérésem a nagy gyakorlati vizsga volt az egyik vezető biztosítótársaságnál. Úgy féltem, hogy még Pestre menet is olvastam az anyagot, holott tudvalevő, hogy a menetközben olvasás nálam masszív hányással zárul... Olvastam, hisztérikusan lapozgattam az anyagot, mikor is a kollégám röhögve megkért, hogy tegyem mindezt hangosan, hogy neki is legyen haszna belőlem és a buzgómocsingságomból. Nem tettem, mert nem tehettem. Remegtem, mint a nyárfalevél.

Aztán odakerültem a vizsgára, sikerült a számítógépes írásbeli, mehettem szóbelizni, mellettem elhullott egypár ember és éreztem, hogy én is ezen sorsra jutok.

Beléptem, leültem és imádkoztam, hogy valami fogható témakörbe szaladjak bele. Hellyel-közzel kifogtam egy olyat, amit ezerszer átnéztem, mert az istennek sem bírtam megérteni.

Eldaráltam, vártam a reakciót. Gratuláltak. Külön kezet fogtak velem azért, hogy áradt belőlem a magabiztosság, és kívánták, hogy ez maradjon is így.

Hogy magabiztosság? Elgurult a gyógyszerük? A tollat majd eltörtem az asztal alatt, annyira feszült voltam - de átszólag ez nem ment át.

A feketeleves megint a siker után jött. Mire beértem Veszprémbe, úgy rázott a hideg, hogy a fogaimról féltem, lepotyog a zománc. Hazatrappoltam, szédelegve, mint egy részeg pantomimes, és két fogkoccanás között közöltem papával, hogy kérek takarót meg teát.

Ő nézett rám ijedten, hogy mondjak már a vizsgáról, hogy csak nem megbuktam vagy miafrancvan, én intettem, hogy megvan, leszarom, csak adjon takarót.

Két algopyrin, fél liter forró tea, három takaró és lassan elaludtam. 39 fokos lázzal. Két napig az ágyból nem tudtam kikelni...

Vizsgadrukk? Ugyan már!

A nyelvvizsgámmal ugyanígy jártam. Sikerült a szóbeli, majd másnap úgy keltem fel, hogy nekivágódtam az ajtófélfának. Szédültem, mint egy beanyagozott varjú. Elmentem dokihoz, hogy mik a panaszok, mire ő:

- Volt mostanában valamilyen szellemi, pszichés megterhelés?

- Nyelvvizsgáztam.

És már írta is az igazolást...

Hát csak ennyire készülök ki a vizsgáktól úgy, hogy mégis mind sikerül.

Próbálom ezt szem előtt tartani, hiszen nem fog érdekelni egy utólagos behányás, ha már megvan a mentőápolói képesítésem és tudni fogom, hogy Cerucalt kell bevenni :D

De addig? Addig szerintem se éjjelem, se nappalom nem lesz...

Azt hiszem, történt valami, amiről azt hittem, sosem történik meg.

Felnőttem.

Eddig sem voltam az a gyerekes huszonvalahányéves, de most tényleg benőtt a fejem összes lágya. Utálom, mikor olyan taknyosok, meg nálam akár évtizedekkel többet élt "felnőttek" ugatnak le, akik fele annyit nem tapasztaltak, mint én két évtized alatt, egészen onnantól, hogy az eszemet tudom.

De most nem ez a lényeg.

Eddig heves vásárlója voltam a Cosmopolitan és Glamour és Joy című női szaklapoknak, s első betűtől az utolsóig olvastam el őket. Alig bírtam kivárni az új számok megjelenését. Aztán pár hónappal ezelőtt, észrevettem, hogy már nem érdekel mindegyik szám mindegyik hónapban. Időnként csak a sztárpletykákon akadtam ki, hogy ugyan, kit érdekel?

Aztán már annyira az sem érdekel, hogy trend-e épp a platinaszőke, ha nekem ahhoz van kedvem, hogy azzal vadítsam a jó népet, és akkor sem lesz pasztell színű a körmöm egész tavasszal, mert azt írják, ha épp nekem a mélyvöröshöz és a királykékhez van kedvem...

Eddig sem mentem ugyan fejjel a falnak, és nem kentem rózsaszínre a hajamat és lilára a számat, csak mert valaki azt mondta, hogy az a csúcs. De lestem, oda-oda pillantottam, hogy mégis mi a stájsz.

Bezzeg a mai menő lányok. Lányok, bocsánat. Nők. Mert ők aztán azok. CSUPA NAGYBETŰVEL.

Inkább azt mondanám: dámának álcázott senkiházi kis ribancok. Mind egyéniség akar lenni és nagy igyekezetükben nem veszik észre, hogy olyan egyformák, mint két nyamvadt záptojás. Max. a szaguk más mert egyik a kesernyés, másik meg a virágos parfőmre bukik - anyuci pénzén, harminckétezerért, teszem hozzá, halkan, csendben.

Ha havi négyszázezret tennék zsebre saját munkából sem venném meg, de ez az én egyéni, szociális problémám.

Tehát vannak ezek a csilli-villi kis majmok, lassan rücskösebb a bőrük, mint a rinocérosz valaga, mert szoli kell, meg cigaretta, mert attól menők, de nincs már az a NASA technológiával kifejlesztett alapozó, ami a ragyáikat elfedné.

Soha nem tartoztam ezek közé, amiért ők azt hitték, hogy többek-jobbak, de sebaj. Én húsz év múlva is fiatalabbnak fogok tűnni, mint ők, úgy, hogy már most egy tízessel öregebb vagyok náluk, Isten áldásával :P

Na vissza az újságokhoz.

Tehát már rég szelektálom a kedvenc lapjaim hasábjait, de mostanság megvettem, mert mindig megszoktam, de mindig félre raktam... Majd később, majd holnap, majd jövő héten elolvasom. Aztán most ott áll négy-öt lapszám, bele sem nézve és rájöttem, valami véget ért. A csini göncök meg pár szépségtipp még mindig megfog, illetve hébe-hóba kifejezetten jólesik ostoba celebekről olvasni, de váltottam.

Már jobban érdekel a Nők Lapja Psziché, meg az Elle, meg a Nők Lapja Téli különszáma. Eddig is érdekeltek komoly témák, de lassan csak az érdekel...

Így múlik el hát a világ dicsősége.

Pinteresten fennt vagyok, elolvasom a beautyblogokat, de azt hiszem előbb veszem elő a sürgősségi orvostant, mint a Joy magazin februári számát.

Hát ez van. Megint hőbörgök, megint nagy az arcom, megint társadalomkritizálok, de nem tehetek róla.

Ha ezt adja a világ, ezt írom le róla...

"Nem az az önbizalom, ha tisztában vagyok a képességeimmel. De még az sem, ha úgy érzem, van egy feladatom ebben az életben. Tehát, hogy mi az önbizalom, azt a rák tudja! Vannak erre mindenféle definíciók, de azt is csak ember találta ki."

Koncz Erzsébet

Ez agybaj! Veszettség. Elmeroggyanás. Agylágyulás a maximumon!!!!

Olyat tettem ma, amit még soha. Na, jó. Nem igaz. Egyszer már bepróbálkoztam a rákevéssel, de majdnem kiköptem.

Kínai pirított tészta tenger gyümölcseivel volt az első kóstolás pár hónapja, de azzal nem jártam sikerrel. Imádom a szójaszószt, de az a kis nyúlós-nyálkás buzerákokkal, több volt, mint nemfinom.

Tegnap láttam kis cuki garnélákat a Lidl fagyasztópultjában, ma pedig megvettük. Igen, ilyenek az igazi szőke nők. Tegnap megnézi, ma megveszi. Ennyi.

Aztán beszélget velük. A következő párbeszéd, azaz inkább monológ intéződött a serpenyőbe hajított kis izék felé:

Drága szíveim. Kurvára nem tudom, hogyan kell benneteket finomra csinálni, még úgy sem, hogy be vagytok fűszerezve. Nem tudom, meddig és milyen hőfokon kell sütni a kis omlós testeteket, hogy úgy nézzetek ki és olyan finomak legyetek, mintha maga Gordon Ramsay kreált volna belőletek lakomát. Szépen kérlek, okosan, jó? Süljetek, aztán jelezzétek elkészülteteket. Köszönöm.

Csók, puszi, pletykacica. Na, jó. Ez nem volt végszó.

És csodák csodája, a rák jó lett! Vagy én vagyok egy született gasztromókus, amiben eddig sem kételkedtem, de a kussolásra intett hang halkan sikongat belül, hogy ez túl nagy egóra utal - vagy szimplán rákot mocskosul egyszerű vajban sütni.

Persze azt mondanom sem kell, hogy bebiztosítottam magam és vettünk csirkeszárnyat is, csípőset illetve 'mild' megnevezésűt a kényes pocak őszentségésségemnek, ám ezúttal, több rákot ettem, mint csirkét.

A pofám leszakad.

Ez is az én Drágám hibája. Kábé mióta ismerem, zengi nekem az ódáit a velős pirítósról meg a vajas rákról. A velőst úgy féléve kóstoltam, és ízlett. Imádom. Papa ezt rémségesen díjazza, hiszen az ott töltött estéken többször rendeltem velőst vacsorára...

A vajas rákot mától kezdve szeretem.

És mielőtt szó érné a ház elejét és elvakult szerelmetességgel vádolnátok, elárulom, hogyha nekem valami nem ízlik, legyen az bármilyen jó, és bármekkora hipnotizőr meg hasbeszélő a kínálója - simán visszaköpöm a tányérra. Itthon, mikor magunk vagyunk. Ez ízlett, le is csúszott.

A rémisztő az, hogy nem ez az első, meg nem is az utolsó ilyen ügyletem.

Eddig horrort maximum akkor néztem, ha a drága Barátosném,  M. egy egyszobás lakásban rákényszerített. Bekapcsolta és vagy néztem vagy néztem. Utáltam. Egyedül valami csinos fiúka miatt mentem bele a dologba, azt meg természetesen az első negyedórában kinyírták. Úgyhogy visonghattam maxhangerőn, az ment és kész.

Ma meg, rászoktam a thriller és a horror szekcióra, bár a horrort még kevésbé veszi be a gyomrom.

Tegnap este is az volt porondon és mikor éjjel megébredtem, fél óráig filóztam, hogy vajon kell-e nekem annyira pisilni, hogy kikeljek az ágyból. Ugyanis felsejlettek előttem a félig átaludt mocskos szellemes horror egyes jelenetei. Hát csessze meg, aki ezt élvezi.

A thrillereket már imádom, mint például a Gone címűt.

Meg belefolyok az aikidóba, és adminisztrátorkodom az oldalakon, meg harcművészeti könyveket olvasok, meg időnként önvédelmet tanulok a fiúktól. Velőst eszem, meg rákot, beülök a 47 roninra a moziba és tetszik, és arról blogolok, hogy a Gulyadombon töltöm a szombatomat, illetve megmászom a környék tetves hegyeit...

Hát ide fajul egy párkapcsolat.

Kifordít és felforgatja a kis világomat.

Sebaj, ezt is vállalom. Meg még azt  az ezerféle hülyeséget, szigorúan idézőjelesen, ami még rám vár, mint újdonság!

"Utálom a kétszínű embereket, mert nehéz eldönteni, hogy melyik felüket pofozzam fel először..."

(Yong Joon-Hyung)